A szervezet alaptidnak köszönhető regenerációs folyamata 

Az alaptid egy nagyon kis molekulájú, biológiailag aktív anyag, amely képes beindítani az emberi szervezet regenerációs folyamatait.

Hogyan segíti az alaptid szervezetünk működését?

Az alaptid a vérkeringéssel bejut a legyengült szövetbe, ahol aktiválja a megfelelő enzimeket és fehérvérsejteket, ezek pedig beindítják a szervezet védekező reakcióit. Ennek köszönhetően szervezetünk megszabadul a baktériumoktól, vírusoktól és más káros anyagoktól. Ha testünk megtisztul a káros anyagoktól, és feltöltődik a szükséges vitaminokkal, tápanyagokkal, sor kerül a sejtek megújulására és az egészséges sejtek reprodukciójára.

Az alaptid így segít a különböző megbetegedések és egészségügyi gondok kezelésében, de a szervezet általános állapotának javítását is elősegíti, bőrünk állapotát is beleértve. Az összes megbetegedés hátterében ugyanis egyazon tényező áll: a sejtek károsodása.

Az alaptid hatásai

 

Támogatja a
kollagén termelését

 

Gyógyítólag hat a
gyomorfekélyre

 

Regenerálja a bőrt,
hajat és a körmöket, 
lassítja az öregedést

 

Javítja az
agyfunkciókat

 

Csillapítja az allergiát, illetve
kiküszöböli az
allergiás reakciókat

 

Támogatja
a szervezet védekezőképességét

 

Élénkítően hat a szervezet
egészére

 

Regenerálja a bőrt
az égési sérülések,
zúzódások után

 

Gyorsítja a sebgyógyulást
a sebészeti
beavatkozások után

 

Kedvezően hat a
a belső szervekre

 

Segít a bőrpanaszok
és a
felfekvések kezelésénél

 

Támogatja az
idegrendszer megfelelő működését

 

Véd a
civilizációs
betegségek ellen

 

Határértéken belül tartja a
„PP60“ onkoprotein szintjét

 

Segít leküzdeni
a vírusokat

 

Megszünteti az ínyvérzést
és az ínygyulladást

Ki áll az 
alaptid felfedezése mögött?

Ing. Evžen Kasafírek, CSc.

Evžen Kasafírek célja az volt, hogy olyan anyagokat találjon ki, modellezzen le és hozzon létre, amelyek segítséget nyújthatnak az emberiségnek az egészségmegőrzés terén. Szívvel-lélekkel dolgozva ennek a célkitűzésnek szentelte minden energiáját. Több jelentős felfedezést is tett. Ezek közé tartozik az alaptid, amelynek nagyon pozitív nootrop hatásokat tulajdonítanak, ugyanakkor radioprotektív hatása is van, melyet a NATO těchoníni (Orlické hory - Orlicei-hegység) katonai intézetében teszteltek.

RNDr. Václav Plaisner

Václav Plaisner világhírű biológus, a szövetkultúrák specialistája volt. Ő felelt az Ing. Kasafírek által megalkotott anyagok teszteléséért. Kimutatta, hogy az alaptid egy ártalmatlan, nem mérgező anyag, amelynek igazolt pozitív hatásai mellett nincs semmilyen nemkívánatos hatása.

Mindketten a tudományos élet erkölcsileg és jellembelileg is megbecsült tagjai voltak. Mindkettejüknek köszönettel tartozunk, és feleségeik hozzájárulásával in memoriam nekik ajánljuk projektünket.

A felfedező szavai
ALAPTID – a figyelemreméltó peptid 

RNDr. Václav Plaisner

Az alaptid elnevezésű spirociklikus dipeptidet (Mr 182,22) a rendkívüli regeneráló képességekkel rendelkező L-propil-L-leucilglicinamid endogén neuropeptid analógiájaként fejlesztették ki. Ezt az endogén vegyületet azonban az emésztőenzimek rendkívül gyorsan lebontják, így gyakorlati alkalmazhatósága nagyon csekély. Az alaptidnál ezt a hátrányt sikerült kiküszöbölni, miközben a regenerációs és stimulációs hatás még erőteljesebb lett. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy gyakorlatilag a testünk valamennyi biológiailag aktív anyaga (enzimek, hormonok stb.) a peptidek közé tartozik, az alaptid biológiai hatásai pedig valóban figyelemreméltók. Az alaptid kis méretű molekulája könnyedén áthatol a bőrön, és rendkívül hatékonyan gyógyítja be az olyan nagy kiterjedésű károsodásokat is, mint a lábszárfekély, decubitus (felfekvés), égési sérülések, de természetesen ide tartoznak a gyakori zúzódások, vágási sérülések is. Az alaptid meggyőzően bizonyította hatását a psoriasis (pikkelysömör) kezelése során is. Belsőleg, tabletta formájában történő alkalmazása esetén bizonyítottan gyorsítja a gyomorfekély gyógyulását, valamint az egész szervezet általános regenerációját, az agyfunkciók jelentős aktiválásával együtt.

 

Az alaptid nemcsak erősíti az immunrendszert, hanem regenerálja is azt, ami rendkívül hatékonyan nyilvánul meg az allergiás reakciók leküzdésében.

Az allergia ugyanis nem más, mint az immunrendszer egyensúlyának felborulása. Az alaptid maga nem működhet allergénként, ahhoz túl kicsi a molekulája (lásd fentebb). Az alaptid esetében kifejezetten nehéz volt elvégezni az előírt toxikológiai és egyéb potenciálisan negatív hatásokkal kapcsolatos vizsgálatokat, mivel a sejtkultúrákra alkalmazott bármilyen mennyiségű alaptid is teljeséggel ártalmatlan volt. Nem volt továbbá kimutatható semmilyen mutagenitás, karcinogenitás vagy teratogenitás sem, egyszóval nem volt azonosítható semmilyen negatív hatás. Az alaptidnál nem merül fel semmilyen ellenjavallat, belső vagy külső alkalmazása teljes mértékben biztonságos, ezért az anyag bármilyen más gyógyszerrel/készítménnyel kombinálható az interakció vagy a szervezetben történő felhalmozódás bármilyen veszélye nélkül. Különösen fontos, hogy az alaptid jelentős mértékben serkenti a sejtek növekedését és osztódását, az immunitásért felelős fehérvérsejteket is beleértve. Ez azonban kizárólag a fiziológiai szempontból normális emberi sejtekre érvényes. A lehető legnagyobb gondossággal mutatták ki, hogy az alaptid nem támogatja a tumorsejtek osztódását, pont ellenkezőleg, fékezi azt, sőt a mikroorganizmusok növekedését és szaporodását is gátolja. Egyszóval az alaptid egy teljes mértékben biztonságos, kiemelkedő regeneratív, immunstimuláló és radioprotektív hatásokkal rendelkező anyag.

RNDr. Václav Plaisner
biológus, az alaptid egyik felfedezője, Prága, 2012. december

Videók az alaptid felfedezőjével RNDr. Václav Plaisnerrel

Az alaptid eredete
Az anyag biztonsága
Az alaptid hatásmechanizmusa
Az alaptid felhasználásának lehetőségei
Miért 30 évvel később?

Szeretne segíteni egészségügyi gondokkal küszködő

ismerősein, barátain, családtagjain?

Csatlakozzon hozzánk, építse fel vállalkozását, és mutassa meg másoknak,
hogy még a reménytelennek tűnő helyzetekben is van megoldás.

Kapcsolatfelvétel

Newsletter

Szeretne hasznos egészségmegőrzési tippekhez jutni? Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként újdonságainkról és akcióinkról.